1. Fejezet

Helloka:)

Rettentő hálás lennék, hogyha az olvasók feliratkoznának:)
  Kommenteket is elfogadok sőt, örülök nekik!
Tudom, hogy van hova fejlődöm, szóval várom a véleményeiteket!
Azt pedig, hogy milyen időközönként hozok új részt, nem tudom. Majd igyekszem haladni vele.
big hug mindenkinek xxx

- Neki nem kéne bent lennie? –  hallatszott egy mély hang. Nyilván rám célzott…

-  Nem, pont hogy róla beszéltem. – megköszörülte torkát majd kissé hangosan felém kiáltott Gemma, a szervező. - Bonnie, idejönnél, kérlek?

Mindeddig háttal voltam nekik, azt hittem csak ketten vannak. De meglepetésemre Gemma mellett még 5 srác állt és egy csaj. Megigazítottam a sapkát a fejemen majd feléjük vettem az irányt. Mind az öten kidülledt szemmel néztek végig rajtam, csak a szőkés barna hajú lány mosolygott kedvesen.

-  Tehát Bonnie, ők lesznek a fellépők, az idei X-Faktorosok. Nyilván ismered őket. – hadarta el mondandóját Gemma.

-  Hát… nem igazán. – motyogtam, elég nagy szégyen lehet, hogy gőzöm sincs róla, hogy kik ők.

-  Akkor… Ella Henderson – mutatott a lányra. –  Union J – ekkor 4 srác felé mutatott. – és nem utolsó sorban James Arthur, a nyertes.

- Amint említettem már, ez egy jótékonysági rendezvény.  Nagyon sokan eljöttek, már csak miattatok is szóval remélem minden rendben lesz. – csapta össze tenyerét egy széles mosoly kíséretében.

Ekkor hirtelen hangos tapsvihar hallatszott bentről. Ez azt jelentette, idő van. Gemma óriási léptekkel szinte már rohant vissza a többiek pedig loholtak utána. Én is sietősre vettem a tempómat, felkaptam a fényképezőmet az asztalról nyakamba akasztottam majd bementem a teremben. Átvágtam a csinibaba csoportokon és megcéloztam a színpadot. Épp, hogy odaértem, már jött Gemma hogy felkonferálja az első fellépőt, Jamest. Őt követte Ella, majd a banda. Meglepően jók voltak, mondhatni lenyűgöztek. Azt nem csodálom, hogy James nyert, mert hihetetlen ahogy énekel, de akkor Elláról ne is beszéljünk.

Miután végeztek, visszacsoszogtam a számomra kijelölt helyre. Megnéztem a képeket és hát eléggé meg voltam elégedve az eredménnyel. Egy jó ideig nem jött senki így úgy gondoltam nem lesz nagy gond ha egy fél percre elmegyek az automatához. Szerencsémre volt skittles.

Bedobáltam az aprót, megnyomtam az ötös gombot mire a piros csomagolású édesség megmozdult. Már majdnem leesett, mikor egyszer csak megállt. Rácsaptam az oldalára, hátha megindul ismét, de semmi. Próbálkoztam még, hogy erősebben meglököm, mindhiába. Fejemet nekidöntöttem az üvegnek mikor valaki kezét éreztem a vállamon.

- Gondolom ismerd azt a mondást, hogy többet ésszel mint erővel…- kuncogott édesen.

Lassan lecsúszott keze a vállamról, végig a karomon. Hátranéztem a vállam felett és meglepetésemre a barna, göndör hajú srác állt ott. Azt hiszem George-nak hívják, ha minden igaz...

-  Esetleg segíthetek? – összeráncolt homlokkal meredt rám. Nem bírtam megállni hogy ne nézzek egyenesen a szemébe. Gyönyörű szemei vannak.

- Tessék? – ráztam meg a fejem.

- Azt kérdeztem, hogy segíthetek-e.  Nem lehetett nem észre venni, hogy püfölöd itt ezt a vasdobozt.

Elálltam útjából. Előkapta farzsebéből a pénztárcáját, bedobta a megadott összeget, megnyomta az 5-ös gombot és ekkor éreztem, hogy agyvérzést kapok. Lehajolt és kivette mindkét zacskót. Szóval ennyi lett volna…

- Tessék. – nyújtotta át mindkettőt.

-  Ez az enyém, az pedig a tiéd. – kikaptam kezéből az egyiket.

- Ne csináld már… neked adom. Ajándék. – mosolygott és fáradhatatlanul tartotta a kezét.

-  Köszönöm. – tenyeremet az övébe helyeztem, tekintete mélyen az szemembe fúródott. Pár másodpercig tartott mindez, nem tovább. Éreztem hogy fokozatoson vörösödik a fejem, így kihúztam kezét az enyémből az édességgel együtt.

-  Oké, nekem most vissza kell menjek. Majd beszélünk. – közelebb jött és óvatosan megölelt majd csak úgy otthagyott. 

-  Várj. - kiabáltam utána majd futni kezdtem felé.