George feküdt ott- még két srác társaságában – könyökén
támaszkodott és egy hatalmas molyost terült el az arcán amikor észrevette, hogy
figyelem. Magamat is mosolygáson kaptam. Fejével biccentett, hogy üljek mellé,
és arrébb mászott, helyet adva nekem közte és egy másik, szőke srác mellett.
Vonakodva, de mellé ültem törökülésben és az ölembe helyeztem az összehajtott
plédet. Vajon véletlen egybeesés, hogy ő is itt van? És hogy JJ idehívott? Mi
van ha követtek engem, és tudják mikor hol vagyok… Oké, ezt most be kell fejeznem,
már-már paranoiás leszek. Inkább a filmet kéne figyelnem, de túlságosan zavar,
hogy a szőke srác le se vette a szemét
rólam mióta ide ültem. Dobtam felé egy ’ ennyi elég volt’ mosolyt és George-hoz
közelebb csúsztam és néztem a filmet. Frusztrál ha én vagyok a figyelem
középpontjában, de ezzel mint mindig, meg kell birkózzak és kedves kell legyek.
Egy simogató kezet éreztem hirtelen a hátamon, ami fel- le jár. George-ra
néztem, ő pedig célzásként a földre nézett. Ha már itt vagyok, nem kellene
feszengenem, élveznem kéne. Lefeküdtem én is, a plédet a fejem alá raktam és
így tökéletes volt a kilátás és a kényelem is. A filmben a főhős nő épp a
barátnőjével beszélgetett, nekem rögtön Taylor jutott eszembe. Még csak
keresnem sem kellett, ő is hasonlóan feküdt, csak épp nem egy pléden, hanem egy
srác karjai között.
Ahogy leforgott a film utolsó képkockája is, akkor eszméltem
fel rá, hogy már elég későre jár. Elálmosodtam és csodálom, hogy nem aludtam
be. Megnéztem a telefonomon, mennyi az idő, akkor vettem észre, hogy kaptam egy
üzenetet.
„Gyere haza amilyen gyorsan csak tudsz, siess kérlek. S.”
A gyomrom azonnal görcsbe rándult és elsápadtam. Már megint
mi a fene történt?
- Minden rendben ? – nézett rám George.
- Ne haragudj, de mennem kell. Nem is kéne itt legyek. –
túrtam hajamba idegesen és egy tincset hátra sepertem az arcomból.
- Ha gondolod szívesen hazaviszlek.
- Ne fáradj, majd fogok egy taxit. – húztam el a számat.
Magamhoz szorítottam a plédem és felálltam. – Srácok, nekem most mennem kell, örülök, hogy itt
lehettem és köszönök mindent. Taylor, majd holnap beszélünk. – intettem és
miután átléptem pár akadályként szolgáló lábat egyenes út vezetett az utcára.
Kezdett hűlni a levegő és anya nem vette fel a telefont,
pedig ha ezerszer nem próbáltam elérni, egyszer sem. Ha valakinek baja esett,
az az én hibám. Mit is gondolok, eljövök szórakozni és én kis naiv még azt
hiszem lehet egy normális napom. Egyre idegesebb lettem, beleremegtem a
gondolatba is, hogy mi történhetett otthon. Annyi minden futott át az agyamon,
ilyen rövid idő alatt. Talán anyának elege lett és összepakolt? Ugyan, azt apa
nem engedné, de ezt már megmondta. Vagy Steph csinált valamit? De lehet csak egy
kis baleset…
Kocsi dudálásra lettem figyelmes és egy fekete kocsi
lassított le mellettem. A frászt hozta rám, és kissé be is paráztam amikor
lassan letekerték az ablakot. De a megnyugvás olyan gyors volt, mikor egy
ismerős göndör fürtös alakot vettem ki, a halvány fényekből. Intett, hogy
szálljak be. Nem kellett kétszer szóljon, már indultam is felé. Már annyira
fáztam és ideges voltam, jól esett ez a kis törődés. Beszálltam mellé,
bekötöttem magam de nem néztem rá.
- Ne érezd magad kényelmetlenül. Nem szívességet teszek.
– motyogta George és rátaposott a gázra.
- Köszönöm. – felé pillantottam. Arcán egy halvány mosoly
jelent meg, próbálta elrejteni, de hiába. Elhadartam neki, hova vigyen.
Az út csendesen telt, bár gondolataim rettentő hangosak
voltak mindvégig. Gyomromban a görcs csak rosszabbodott, de legalább a kezem
megmelegedett. Leparkolt a ház előtt és leállította a motort. Nem szálltam még
ki, vártam rá, hogy megszólaljon mert nekem egy szó se jött ki a számon.
- Bonnie, ha szeretnél valakivel beszélgetni vagy csak
egyedül érzed magad…
- Ne. – vágtam szavába.
- Hallgass végig, kérlek. Nem akarom, hogy egyből a
második találkozás után elmond nekem minden problémád, de szeretnék segíteni.
Nem foglak elítélni, emiatt ne aggódj. Mindenkinek vannak gondjai és kevesen
vannak, akik megoszthatják másokkal. Nekem se volt senkim, csak a gitárom. Szóval
a lényeg, tudom milyen egyedül lenni egy zsúfolt teremben. Ha akármi van, ezen
a számon elérhetsz. – nyújtott át egy gyűrött cetlit.
- George. – csak ennyit bírtam kinyögni. Ha többet
mondtam volna, már zokognék. Zsebre dugtam a számát és kiszálltam. Vártam még
elhajt és eltűnik kocsijával, csak aztán indultam el az otthonomnak nem
nevezhető ház felé.
